Van valami lelket simogatóan egyszerű és üdítő abban, ha a természetben lehetünk, ha kihasználjuk a szabad ég adta lehetőségeket, ha odafigyelünk Természetanya ajándékaira, és két kézzel ragadjuk meg a tavaszt, a nyarat és az ősz, a tél friss, derült napjait.Hát nem igazi őszi nap van? Épp az a csendes melankólia, melyet úgy szeretek - mely harmóniát teremt élet és természet között. A madarak már hazaútjukról tanácskoznak, a fák felöltik a hervadás lázas, avagy épp halovány színeit, és kezdik behinteni a földet, hogy az ember még lépteivel sem zavarná meg föld és lég pihenését, míg olyan illatot árasztanak, mely tökéletes enyhszer a nyugtalan léleknek. Pompázatos ősz! Egész lelkem rabul ejti, s ha madár lehetnék, mindenütt az ősz nyomában szállnék a világban.Nincs a természetben két egymáshoz tökéletesen hasonló falevél, s így bizonyosan két ember sem lehet teljesen egyenlő. Mégis felébred azért a növény szendergő ékessége téli álmából, zöldell a tavaszi lágy szellőkben, örvendezik a harmatnak, s mohón szívja be a nyári eső cseppjeit, összezsugorodik az ősz hidegétől, s végül szárazon hull a földre. Bár olyannyira különböző alakban, a természet mégis csak egyetlen törvényét követi. S ehhez hasonlóan mi, emberek is, bolygónk benépesülése óta a fehértől a szerecsenig, s ettől az albínóig, annyi milliárdan mind különbözők vagyunk, s bár különbözünk, mégis egyetlen törvény hatalma alatt állunk. Mindegyikünk egyféle módon születik, a kín mindegyikünknek fáj, a szív - egyikünkben csakúgy, mint másikunkban -, néha tágul, és örömet érez, néha szorong és szenved, a fej csakúgy az egyikben, miként a másikban a lélek valódi székhelye, s a halál mindegyikünk vágyainak, reményeinek, munkásságának határt szab.Elvonjuk figyelmünket az idő múlásáról. Beletemetkezünk a munkánkba. Távol tartjuk a kártevőket a palántáinktól. Feltöltjük a benzintankunkat és az egyenlegünket, elvégezzük a nagybevásárlást, hogy a felszínen minden hét egyformának tűnjék. Azután egy nap körülnézünk, és kiderül, hogy a kicsikénkből férfi lett. Belenézünk a tükörbe, és ősz hajszálakat látunk. Rájövünk, hogy kevesebb van hátra, mint amennyit eddig éltünk. S akkor arra gondolunk: hogy történhetett meg ilyen gyorsan? Tegnap még ki se szolgáltak a kocsmában. Tegnap még pelenkáztam a fiamat. Tegnap még fiatal voltam. Amint beüt a felismerés, pörögni kezd a számláló. Mennyi időm maradt? Mennyi mindent zsúfolhatok bele?